Szerény személyemet, mint Varga Szabolcsot a "nagyközönség" eddig leginkább a 90-es évek elején ismerhette meg mint a Manhattan együttes egyik énekesét.
Akkor még nem volt annyi Varga Szabolcs mint ma (vagy legalábbis én nem tudtam róla, talán még egy) de azóta szépen növekszik a számunk, kíváló, tehetséges Varga Szabolcsokkal, ezért is gondoltam, hogy a zenei dolgaimhoz kapcsolódóan átalakítom kissé a nevemet hogy az egyediségem (vagy legalábbis a beazonosítás lehetősége) könnyebben megmaradjon, így lettem most VargaS... Sab VargaS (mint "Bond... James Bond") - persze csak zenész.
Az igazsághoz az is hozzá tartozik, hogy Manhattan ide vagy oda, az elmúlt 25 évben mégis sokkal többet kerültem újra kamerák elé a “Vidám Vasárnap” c. evangelizációs tv műsor egyik zenei résztvevőjeként mint azelőtt, csak immár egy teljesen másik oldalon, bár ezt egyáltalán nem így terveztem (hiába gondoltam úgy a Manhattan után, hogy többet nem lépek színpadra) - de erről később.
Szóval akkor, 1991-ben még nagyszerű lehetőség nyílt előttem...
Volt abban a zenekarban valami elementáris erő és stílus a mai napig, kár hogy olyan szimbólumokkal azonosították magukat, amelyek nem jó üzenetet képviselnek és így nem tudnak túl sok jót adni az emberek számára, még akkor sem ha szerintem ezt ők maguk sem gondolják komolyan. De én sem tudom komolyan venni őket. A zenéjük azonban nagyon ütős!
14 évesen pedig az EDDA művek első 3 lemeze volt rám nagy hatással sokakkal együtt, valami volt azokban is ami engem is megérintett, ezután kezdtem el énekelni - a varázs persze azután elmúlt....már náluk is, meg nálam is.
Ismeretlen, autodidakta, vidéki, zenészből egy csapásra országos ismertségű előadóművésszé, sztárrá avanzsáltam.
Ez volt a Manhattan együttes, az akkori időszak sikercsapata. Fontos előrelépés volt ez számomra mind szakmailag, mind egzisztenciálisan.
Nagy kiváltság volt profi szinten foglalkozni a zenével, egy zenész álma valósult meg ezzel.
Sok tapasztalatot szereztem, sokat tanultam ebből és azt gondoltam, ezek egész életem legmeghatározóbb évei, de mint később kiderült, tévedtem...
Zenével egyébként kb. 6 éves koromtól foglalkozom, ami édesanyámnak köszönhető, hiszen ő íratott be zeneiskolába, szolfézsra, illetve hogy fuvolázni tanuljak.
A könnyűzenével viszont először csak tizenévesen kerültem kapcsolatba, amikor nagybátyáméknál szabadon turkálhattam a lemezei között (persze szerintem ezt ő nem tudta) és valahogy az AC/DC “Back in Black” lemeze került a lemezjátszóra.
Zeneileg a legmaradandóbb hatások 16 éves koromtól értek, akkori barátaim, zenésztársaimmal való közösség hatására - (La Fontaine) Ulbert Zoli, Velencei/Vrbo Zoli, Lenkefi Peti, Gulyás Levente és különösen Berényi Géza barátom ügyködése miatt, aki folyamatosan szállította a legigényesebb zenei lemezeket, amikről azelőtt soha nem hallottam. Al Jarreau lemezei, a Tower of Power, Man at work, Level 42, Earth Wind & Fire, Average White Band, Mezzoforte - a mai napig meghatározzák a zenei ízlésemet. Nagyszerű zenék, zenészek, stílusok és dalok.
(De nem akarom kihagyni a visszaemlékezésből Such Tomi, Csányi Szabi (Black-Out), Király Peti barátaimat sem, akikkel életem első zenekarában, a nehezen vállalható nevű "Salétrom" együttesben játszottunk együtt, így ott kezdődött minden...egyik slágerünk a "Lustaság nem bűn" c. dal üzenetét azóta is többször igyekeztem megbánni...)
A jazz zenében, mivel hangszeres is vagyok, Bob Berg, David Sanborn és Eric Marienthal zenei alkotásai, lemezei voltak és vannak leginkább hatással rám. Ja és nem lehet innen kihagyni Jeff Lorber fusion-jazz billentyűs jazz-zongoristát sem, nem tudok betelni felfoghatatlan játékával, plussz a zenekarával sem.
A Manhattan-nel eltöltött évek voltak tehát a tanulás évei, hogyan lehet profi körülmények között dolgozni. Egy énekes számára a siker évei is voltak, a legnagyobb ismertséget és sikert celeb-ügyileg ezek jelentették.
Sokan megszeretik ezt az életformát (ahogy eleinte én is) és elhiszik, hogy értékesebbek, különlegesebbek azoknál, akik rajonganak értük, de kevesen vannak olyanok, akik igazi értékeket tudnak kihozni magukból és reálisan tudják megítélni személyiségük, művészetük valódi értékét, súlyát.
Akik pedig benne ragadnak ebben a média által túlértékelt, valójában pihekönnyű valóságban, azután pedig esetleg megbuknak előadóként, nehezen tudnak már mit kezdeni magukkal az életben.
Akkor azonban úgy tűnt, hogy valóra vált a nagy álmom és egy darabig engem is húzott magával, formált a popélet és minden, ami ezzel járt...
De ahogy telt az idő, egyre értéktelenebbnek, üresebbnek kezdtem látni az életemet és azt, amit csinálok, és az sem javított a helyzeten, hogy nemigen láttam magam körül normális emberi kapcsolatokat, erre valljuk be őszintén, ebben az életmódban minimális volt az esély.
Megoldást, gyógyírt nem tudtam, csak azt, hogy ki innen...még ha a semmibe is kerülök, akkor is...
Így négy év után búcsút mondtam a karriernek, a zenésztársaknak.
Ez persze akkor csak a közszereplést, a celebséget érintette, hiszen az ezután következő néhány év viszont a szakmai kiteljesedést jelentette, amikor megírhattuk Kassai Robi barátommal és Valla Attila szövegíróval a visszatérő Cserháti Zsuzsa lemezeinek címadó dalait (Hamu és Gyémánt, Mennyit ér egy nő).
Mai napig sokat jelent számomra és nagy megtiszteltetés volt, hogy ezeken a lemezeken együtt dolgozhattunk olyan neves alkotókkal mint László Attila gitáros-zeneszerző barátunk, Horváth Attila szövegíró és persze a legendás énekesnővel, Cserháti Zsuzsával.
Ezekben a munkáinkban már benne volt mindaz a zenei stílus és élmény ami az emberre rakódott az addigi években.
Nem sokkal ezután viszont lelki és zenei területen egyaránt jött egy nem teljesen érthető fordulat.
Nem gondoltam volna én magam sem, hogy a Gospel(zene) teljesen más megvilágításba helyezi számomra a zenét (és az életet is).
Zeneszerző barátomtól kaptam ajándékba egy igazi gospel cd-t.
Ez volt az “Anointed” nevű (Felkentek) zenekar - vagy inkább énekes csapat - “The Call” (A hívás) c. lemeze.
Ez egy olyan lelki-szellemi élményt jelentett, ami teljesen letaglózott. Soha olyan örömöt és békességet nem hallottam, tapasztaltam egyetlen másik zenében sem!
Sosem foglalkoztam vallásos dolgokkal de azt kell mondjam, ezek az Istent imádó, dicsérő zenék ezt teljesen megváltoztatták.
Persze utólag már tudom, hogy ezt nem csak a zene csinálta, hanem benne volt Isten és a Megváltó Jézusnak keze és Szelleme is abban, hogy ilyen megrázó élményt jelentett számomra Istent magasztaló zenék hallgatása.
Ez egy teljesen más dimenzió.
Ez már nem csak a zenéről szól, hanem arról, hogy Isten, ez a természetfeletti lény megszólítja azokat az embereket, akiket akar (úgy látszik, ez a pillanat az én életemben is eljött).
A jelenlétébe vonja és kijelenti Magát olyan dalokon keresztül, amelyeket újjászületett emberek énekelnek.
Rájöttem, hogy valószínűleg ez lehetett a zene eredeti célja. Dicsérni, hálát adni nem csak szóban, hanem zenével is annak a természetfeletti lénynek, akitől minden és mindenki származik, még ha sokan az emberek közül nem is jöttek erre rá.
Ez az igazi Gospel.
És ez változtatta meg az életemet, gondolkozásmódomat és zenei világomat.
És ez vezetett el a megtérésre is.
A Gospel zene másik fontos jelentése a jó hír, örömhír, ami azt jelenti, hogy van megváltás, Isten békejobbot nyújtott az embereknek egy sokat emlegetett személy, Jézus Krisztus által.
A Gospel zene tehát egy másik fontos Isteni személyre is irányul: Jézusra.
Muszáj idéznem ezzel kapcsolatban Jób könyvéből:
”...És [az Isten] könyörül rajta, és azt mondja: Szabadítsd meg őt, hogy ne szálljon a sírba; váltságdíjat találtam!
Akkor teste fiatal, erőtől duzzad, újra kezdi ifjúságának napjait.
Imádkozik Istenhez és ő kegyelmébe veszi, hogy az ő színét nézhesse nagy örömmel, és az embernek visszaadja az ő igazságát.
Az emberek előtt énekel és mondja: Vétkeztem és az igazat elferdítettem vala, de nem e szerint fizetett meg nekem;
Megváltotta lelkemet a sírba szállástól, és egész valóm a világosságot nézi...”
(Jób 33, 24.-27.)
A lényeg tehát az, hogy az igazi Gospel zene hálát ad Istennek mint teremtőnek és hálát ad azért, hogy van megváltás, Megváltó aki megszabadítja az embereket a bűnöktől.
A Gospel zenén keresztül Isten szerintem ezt akarja átadni az embereknek és lehet hogy nem mindenkinél sikerül úgy, ahogy nálam - de ez sok mindentől függhet.
A zene tehát már nem csak élmény, buli, celebség és emberek, zenék, zenei tudás felmagasztalása többé, hanem felelősség és Istennel való közösség is egyben.
Egy igazi gospel-zenész nem tehet meg bármit és nem játszhat bármit, felelőssége és küldetése van.
Itt meg kell említenem azokat a modern-kori gospel előadókat, zenészeket, akiknek a zenéje és odaszánt élete, zenei tevékenysége nagy hatással volt rám és sok örömöt szerzett zenei / szellemi szempontból egyránt:
Hillsong, Hillsong UNITED, Darlene Zschech, Joel Houston, Chris Tomlin, Matt Redman, Michael W.Smith, az Anointed és persze vannak még mások is, akik az "életnek" ezt a zenéjét képviselik.
Bár a Manhattan-es évek után nem akartam többé énekesként színpadra állni, végül ez teljesen másként alakult ahogy a Gospel megérintett. “Ember tervez - Isten végez...” - ez van.
A gyülekezetnek ahol megtértem és ahová Istentiszteletekre járunk családommal együtt (Hit Gyülekezete), meghatározó része ez az igazi Gospel, örömhírvivő/örömhírmondó, Istent dicsőítő-zene.
Ennek a dicséret-zenekarnak és a “Vidám Vasárnap” c. projektnek köszönhető hogy mégis folytattam az éneklést, ezeknek a daloknak és Istent kereső szellemi tevékenységeknek én nem tudtam és nem is akartam ellenállni.
A könnyűzenével kapcsolatban egyébként az a véleményem, hogy ahogyan a világon létező dolgok közül bármit, ezt is lehet jóra is, rosszra is használni.
Sajnos ez utóbbi meg is történik nagy részben, a popzenei kultúrához többnyire már olyan dolgok kapcsolódnak, amelyek egy hívő ember számára vállalhatatlanok. Azonban ez nem jelenti azt, hogy nem létezik normális pop/jazz/rock vagy progresszív zene.
Szeretem ezeket a zenei stílusokat és némileg küldetésnek érzem, ha a zenében valamit csinálok, az legyen elfogadható emberileg és különösen Isten előtt is, ne okozzon ez meghasonlást az ember lelkében, szellemében az örökkévaló értékrend szempontjából.
Az emberi, földi, világi létnek van rengeteg értelmes, szép, normális, józan, gyönyörű oldala, amiről lehet és érdemes énekelni, vagy zeneileg kifejezni instrumentális/szöveges művekben, hiszen eredetileg úgy gondolom minden jó dolgot ami létezik, Istentől kapott az emberiség, ami mai napig tapasztalható, látható a teremtett világban. Ezeket érdemes szerintem képviselni, erősíteni a zenében, de minden más művészeti ágazatban is.
Remélem erről tesz bizonyságot legutóbbi munkám, albumom is, amit végre sikerült most, hosszú évek után befejeznem.
Ez lett a "VargaSoul".
Arra törekedtem ezekben a dalokban is, hogy őszinték, emberiek legyenek, úgy tudjam a belőlem jövő szeretett zenéket, dallamokat elkészíteni, üzenetekkel felruházni, hogy tartalmasak és vállalhatóak legyenek.
Rólam, rólunk, a zenéről, a barátokról, a múltról és a jelenről "Soul"ez az album.
Remélem sikerült újra valami szépet, jót és hasznosat alkotni...